Újabb bizottság kicsit másképp
Mint arról már korábban beszámoltam, Demszky főpolgármesterünk neves pszichológusokat bevonva állított fel a budapesti fiatalkori bűnmegelőzésre. Hogy annak mi lett az eredménye, fogalmam sincs. Csak egy korábbi, a Plog-on írt posztomban találhatunk a kimenetelre némi információmorzsát Ranschburg Jenőtől.
Ezúttal a közigazgatási hierarchiában kicsit magasabb szinten, az OKM boszorkánykonyhájában főzte ki Hiller István, hogy biza fel kell állítani egy szakértő bizottságot, hogy megvizsgálják, miként lehet biztonságosabbá tenni az iskolákat. Akik figyelték a híreket, már korábban értesülhettek arról, hogy volt egy szerencsétlen incidens egy önmagát produkáló gyerekről, melyről az osztálytársainak köszönhetően videó is készült.
Szép és jó, de úgy érzem, hogy ha nem kapok, mint átlagember megfelelő tájékoztatást, csupán látszatintézkedéseket hajtanak végre. Szeretném tudni, hogy mi változott azzal, hogy a főváros bizottságot hozott létre. Szeretném tudni, hogy milyen programot alkottak. Szeretném tudni, hogy abból a programból mi valósult meg. És azt is tudni szeretném, hogy milyen hatékonysággal működik. Erről ugyanis nem találtam semmiféle információt Budapest honlapján. Természetesen ezután már az OKM bizottságára is kíváncsi vagyok.
[Edit]
A fiatalkori agresszivitás témájában Münnich Iván híres-neves kriminálpszichológus is megszólalt.
[/Edit]
Kicsit lemaradva, de hozzáfűzhetem, hogy egy hónappal ezelőtt napvilágot látott eme bizottság jelentése. Ajánlott link:
Állami bizottság az iskolai erőszak ellen – Pedagógusok Szakszervezete