Tudásmédia
Jóval korábban, hónapokkal ezelőtt írtam egy posztot arról, legalábbis említettem egy bejegyzésben, hogy a Mindentudás Egyeteme, mely öt éven át, hétről hétre kínált a TV-nézőknek, a rádióhallgatóknak és az internet elött ülőknek tartalmas ismeretterjesztést a legváltozatosabb témákban. Szóval a Mindentudás Egyeteme tíz szemeszter után véget ért, s nem indult újra, a honlapján csupán annyit közöltek, hogy az interneten egy közösségi oldalon fog ismét jelentkezni. Egészen pár héttel ezelőttig se híre, se hamva nem volt. Egészen pár héttel ezelőttig, míg a www.tudasmedia.hu weboldalon internetes műsorsugárzás mellett új funkciókkal jelentkező honlapot indítottak útjára. A régi ME előadások mellett új tartalmakkal is szolgálnak. Ma szántam rá magam, hogy leülök a honlap elé, s meghallgatom a bölcsészettudományi kategóriában ismereteket nyújtó tudósokat. Hogy mennyire tetszik? Teljesen rá vagyok kattanva. Miközben hallgatom (néha nézem is), kedvet kaptam a tudományos alkotásra is (a magam szerény módján). Bár így igen lassan haladok, sokkal gyorsabban, mintha nem is tennék semmit.
Mellesleg szomorúan kell tapasztalnom, hogy mennyire nem tudok ellenállni a reklámok manipulatív hatásának. Ugyanis, ha van valami, ami érint, s ezzel kapcsolatban a TV (House miatt szoktam nézni újabban) egy reklámszpotban ajánl valamit, akkor másnap a boltban anélkül, hogy én ezt végig tudnám gondolni, azt fogom választani. Érdemes figyelni magunkra, mert igaz az, hogy azt vesszük, amit reklámoznak.