Egy megmosolyogtató vallomás
Tegnap várakozásokon felül teljesítettem az európajogi tanulmányaimban. Kivételesen nem volt kevés az időm, sőt a Miami helyszínelők mindkét részét meg tudtam nézni az egyik országos kereskedelmi csatornán, de nem erről akarok írni, bár azt még hozzátenném, ha már belementem ebbe a threadbe, hogy élvezem az európajogot. Bár hatalmas az anyag, de imádom felfedezni az összefüggéseket, a “mi miért úgy alakult” kérdésekre a válaszokat. Remélem a vizsgára az egész egy hatalmas kiterjedésű rendszerré áll össze a fejemben!
Eddigi egyetemi tanulmányaim során három tantárgy gyakorlati alkalmazását sikerült már kiviteleznem, mely egészen meglepő és elsőre biztosan nem is magától értetődik. Az első – csak említés szintjén – az állam- és jogbölcselet I., a politikai filozófia volt. A második a jogi informatika és végül a közigazgatási jog általános részének elméleti bevezető része. Ez utóbbi kettő a Miskolci Egyetemen a Közigazgatási tanszék alá tartozik. Mindkettő jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, ahogy teszem az egyetemen kívüli dolgaimat. Meghatározzák az eljárásomat, egy csomó figyelemreméltó érdekességet szolgáltattak, melyek nélkül úgy érzem, hogy kevesebb lennék.
Bár tegnap visszaadtam a közigazgatási jogból a tételemet, de semmi esetre sem azért, mert hogy lusta voltam megtanulni. Inkább a körülmények alakították így a helyzetet.
Akárhogy is, ezt most szeretném megosztani, ezért írom le. Nem tudom eléggé kifejezésre juttatni, hogy mennyire imádom, ha azt, amit megtanulok, szinte azonnal tudom alkalmazni. Azt hiszem Francis Bacon (vagy Descartes?) mondta, hogy a tudásnak az értékét a hasznossága adja, míg Arisztotelész szerint a tudás önmagáért érték, önmagáért szép. Én inkább Bacon álláspontját vagyok hivatva képviselni.