Ez nem irigység

De mit jelent az, hogy irigy? Mielőtt persze így jellemeztem volna magam, utánajártam a szó jelentésének. A következő definícióra akadtam:

Envy is an emotion that “occurs when a person lacks another’s superior quality, achievement, or possession and either desires it or wishes that the other lacked it.”

Parrott, W. G. & Smith, R. H. (1993)

A fogalom, ‘irigység’ egészen addig nem jelent bűnös kifejezést, míg el nem jutunk a mondat végére, s egészen addig meg is állja a helyét az én esetemben is. De nem kívánom azt, hogy a szóban forgó lánynak ne legyen.

A Deluxe-on olvastam, hogy egy lány (persze amerikai) egy általa és az öccse által kitalált ötletet meglovagolva létrehoztak egy olyan közösségi weboldalt, melyről részletesebben is olvashattok a cikkben, és mely mára a harmadik legnagyobb közösségi weboldallá cseperedett (a MySpace és a Facebook után). Tulajdonképpen mire is vagyok “irigy”? Nem az ötletre, amit kitaláltak. Sokkal inkább arra, hogy volt a háttérben egy bátyj, aki finanszírozta az egészet, jelentősen megkönnyítve a testvérei munkáját. Ha ezt összevetem azzal, hogy egymagam mindenféle anyagi támogatás nélkül próbálok olyan területeken “piacvezető” lenni, ahová mások nem vagy nem annyira hangsúlyosan fészkelték be magukat, húzom a számat. Ha meg támogatók után nézek, sajnos féltékenységet (meg akarjuk tartani, ami a miénk, pl. egyeduralom egy adott területen), illetve közönyt tapasztalok. Szomorú, de ahogy eddig sem, most sem követem el azt a hibát, hogy mindent a másik félnek róvok fel kizárólag.

Viccesek ezek az önbeteljesítő jóslatok. Mindannyian tudjuk, hogy azok, akik féltik a hatalmukat másoktól, el fogják veszíteni. Miért? A válasz nagyon egyszerű: mert mindenkiben a versenytársat, az ellenfelet látják. Kialakul egy ilyen szituáció, hiszen leplezetlenül (leplezhetetlenül) érzékeltetik ezt a másikkal, és aki így nem kapja meg a támogatást a többiektől. Mi ennek a következménye? Ha eléggé kitartó az, aki a támogatásnak örülne, más megoldások után néz. Persze ez sokkal több munkával jár, de ha mondom kitartó, beérik a gyümölcse, és az egykori would-be-partnerstől függetlenül fejlődik, míg ha együttműködtek volna, s a nagyobbik támogatta volna a kisebbet, a kisebb nem csak hálás (lekötelezett, tehát alárendelt) lett volna, de nem is edződött volna meg a kemény munkától a sültgalamb effektus miatt, így mindig is egy lépéssel  (vagy többel) mögötte marad a nagyobbiknak. Mivel azonban ez nem történik meg, a kisebbik egyedül indul el felfedezni a világot. Rengetegszer fog elbukni, de mint tudjuk, ami nem öl meg, erősebbé tesz (vagy megnyomorít). Minél több tapasztalatot szerez, annál jártasabb lesz, annál önállóbbá válik, és végül eljut arra a szintre, hogy képes dacolni a többi egykori naggyal.

Persze erre rögtön rá lehetne vágni, hogy akkor is versenytársakká válhatnak a későbbiekben, ha a nagyobbik támogatta a kicsit. Így igaz. Semmi sem kiszámítható olyan egyértelműen, mint ahogy azt én az előbb lefektettem, de mindenképp elgondolkodtató.

Félreértés viszont ne essék, szeretem a kapitalizmust. Imádok napról napra fejlődni, hogy jobb legyek, s így versenyképesebb.